Szóval tök jól éreztem magam Matyi bácsival, és bementünk ma Szolnokra a Lúdlábba ein bischen iddogálni. Majd hazafelé menet beinvitáltam egy serre, amiből lett egy pár ser és egy pár pálinka. Réges-régi zeneszámokat hallgattunk: CPG, HT, Picsa, Offspring, Green Day, Sex Pistols. Nosztalgia, nosztalgia a köbön. Szombaton elmegyek 30Y koncertre, pedig Endrének megfogadtam, hogy nem megyek, Szeretem a szentimentálét, de nem koncert szintjén. De akarom. Akarom, hogy jól érezzem magam, akarom, hogy embernek érezzem magam, hogy érezzem, hogy nem csak egy kibaszott kurva robot vagyok, aki azért létezik, hogy rendet teremtsen egy-egy kurva miniverzumban, vagy, hogy kitakarítson valami kurva érdektelen helyiséget. Élni akarok, főleg azután, hogy elhagyott az a szemét, aki fogta magát és meghalt. Transzformálódott egy olyan lélekké, amelyet nem vagyok hajlandó megismerni az utcán. Igazából azért kezdtem írni, mert a nagy szerelmemet a mai napig nem tudom szem elől téveszteni, és ilyen szép ittas állapotban rá vetődött a tekintetem. Súlyosbítva azzal, hogy 40z-t hallgatok. Lelkileg tán súlyosabb, mint annak idején, amikor csak álmodoztam, egy-egy kis house számot hallgatva, de hát istenem. A képekről ugyanúgy mosolyog rám, mint amikor régen kis bakfis volt, én meg kis kamasz. És ennek a kis kamasznak volt ám egy kis esélye, de már akkor is gyáva volt, és nem merte, pedig kellett volna. Helyette hallgatta a legjobb barátjától, hogy milyen érzés. Ugye milyen szép? :) A mai napig elragad, nem tudom, miért. Pedig abszolúte nem ugyanarra hajazunk, legalábbis, ahogyan emlékszem. Szőke haj, barna szempár, a mosolyéhes tekintetnek eledel. Szeretem. A mai napig. Hülye vagyok mi? 14 évesen láttam először, ma 26 vagyok. Röhej az egész. És mégis úgy évődök, mint annak idején, mikor a vasúton vártam, hogy egy röpke órán át zavartalan beszélhessek vele, vagy csupán a szelet csaphassam neki. Akkoriban mutatott nekem egy képet a húgáról, aki csecsemő volt azidőtájt. 11 évvel később kérdeztem magamtól: így megnőtt Csenike? Miért emlékszem a kishúga nevére ennyi idő után? Miért epekedek egy olyan szerelm után, melynek semmi realitása, és lehet, hogy csupán hiánypótlás, de itt lüktet most is bennem? Ja, azt mondtam már, hogy megyek 30y koncertre? Persze, hogy mondtam, csak szívatlak. Lehet, hogy mindjárt ideokádok valami verset a múltamból, úgyhogy előre is bocs. Mai fejjel még mindig szépnek találom ezt:
Ver
Először ujjaid hegyén serken ki majd,
Mikor kétnapos borostámon át
Megérzem tenyered selymét
Tudva, hogy megvakítottalak.
S látván és érezvén forrón vöröslő kezedet,
Ajkad is vörösebbnek tűnik majdan,
Mint addig bármikor, melyről lecsókolván
A hűvös hajnalt a ringó
Napfény fog átölelni
Téged,
S engem.
Ám ölelése elveszik majd karunkban
S érzelmeink fonadékában végre rájövök,
Mi az, hogy tavasz.
