Az a helyzet, hogy régebben írogattam blogot még a májszpészen, de valahogy ellaposodott, és nem is tudom miért, felhagytam vele. Ha nem is olvassa senki, magamnak egy kis külön zug, amelyben kikommentelhetem magamból midazt, amit egy nyilvános fórumon nem hangoztatnék (igazából ez is hülyeség, mert mire való a net, ha nem szabad vélemény- és eszmecserére, meg off kommentekre). Így szocializálódtam és kész.
Alapvetően nem szeretem a konfliktus helyzeteket, és kerülöm azokat. Lehet ez gyávaság is, nem tom. Igazán belegondolva sohasem bunyóztam, vagy amikor verekedés volt még suliban (általános), akkor meg engem vertek. Nyüzüge gyerek voltam, és visszagondolva, nagyon nem illettem abba a korosztályba. Én 6 évesen kezdtem a sulit, a többiek mind egy évvel voltak idősebbek nálam. A tudásanyagot természetesen ugyanolyan sikeresen sajátítottam el, mint a többi jó felfogású osztálytársam, de egyéb dolgokat tekintve nem voltam velük egy síkon. Nem szerettem rohangászni, futni, tesizni; ügyetlen voltam, amit mai fejjel nem tartok meglepőnek, hisz egy gyerek állandóan növekszik, és mozgáskultúrájának kialakulása is nehézkes az állandó növekedést figyelembe véve. Megtaláltak, nem eresztettek. Alig vártam, hogy középiskolába menjek, tiszta lappal indulhassak, és új emberek legyenek köröttem. Rühelltem az általánost, és amikor 2-3 éve találkozónk volt a régi osztályommal, nem is igazán értettem mit keresek ott. Elhatároztam, hogy nem megyek el többre.
Aztán jött a középsuli. Új emberek, új közeg és más gondolkodásmód. Régi cimborámmal együtt vágótunk bele, és élveztük. Bevallom, hogy szerettem gimibe járni, ha jól emlékszem nem is nagyon hiányoztam, mert egész egyszerűen nem akartam lemaradni a történésekről, a pletykákról, a bandázásokról és egy idő után persze hiányzott volna egy lány társasága is. És persze elérkezett egy idő múlva az elmaradhatatlan kocsmázások időszaka is. Emlékszem, hogy remegtem, amikor az első pár alkalommal vbk-t és egy doboz szofit (akkor még világoskék és 280ft) kérve azon izgultam, hogy le ne bukjunk (korunkat illetően). Aztán persze belerázódtunk, és ahogy azt akkoriban elvárható volt, 2 sörtől rúgtam be, majd 1 feles 3 sör és így tovább a mai állapotokig. A vicces az, hogy nem a saját osztályomban, hanem Csaba (hehe - tudom, hogy gonosz vagyok!) haverom osztályában leltem jóbarátokra. Együtt tesiztünk, együtt ittunk és egy idő után azt vettem észre, hogy szünetekben együtt blázolunk a pálfi mögött lesve, hogy nem kószál-e arra egy-egy kóbor tanár. Szerettem azokat az időket, jó volt.
Egyelőre ennyi. Talán egy kicsit buzis, meg szentimentális, sőt lehet magyarázkodó is, de most ez esett jól. Legközelebb valami más.
Csoki!
